Skip to content

Mágia

Kik azok az angyalok és hogyan dolgozzunk együtt az angyalokkal?

Kik azok az angyalok és hogyan dolgozzunk együtt az angyalokkal?

Az angyalok vezetők, segítők, közreműködők, és örülnek, ha az emberek nyitnak feléjük. Ám ennek a módját az embereknek kell megtanulniuk.

Miben segítenek az angyalok?

Az angyalok azóta velünk vannak, mióta megérkeztünk a Földre. Soha nem hagynak el bennünket. Tisztában vannak azzal, hogy elsősorban lelkek vagyunk, és az emberi test csak egy öltözék, amelyet addig kell viselnünk, amíg a Földön vagyunk, és be nem töltjük sorsunkat.

Az angyalok ugyanis segítők, akik azokban a feladatokban nyújtanak segítséget, amelyek elvégzéséért útnak indultunk. Mert minden embernek van feladata, küldetése, amiért erre a Földre érkezett. Szellemünk képes arra, hogy ráhangolódjon az angyalokra, csak meg kell próbálnunk.

Kik azok az angyalok és hogyan dolgozzunk együtt az angyalokkal?
Kik azok az angyalok és hogyan dolgozzunk együtt az angyalokkal?

Read More »Kik azok az angyalok és hogyan dolgozzunk együtt az angyalokkal?

Előre megláttam a balesetet – Henriette története

A Te Történeted célja, hogy elmesélhesd azt az első esetet, amikor az ezotéria, a mágia, a spiritualitás, vagy éppen az angyalok beléptek az életedbe.

Henriette története 13 éves korában kezdődött, egy látomással

Előre megláttam a balesetet - Henriette története
Előre megláttam a balesetet – Henriette története

Az első spirituális élményem még 13 éves koromban történt meg velem.

Read More »Előre megláttam a balesetet – Henriette története

minden önálló egész és rész egyszerre

Minden egy – helyett minden együvé tartozik

"Minden egy" tartja a modern ezotéria, holott ez tévedés. Aki először tapasztalja meg az együvé tartozást, azt annyira elvakítja a valóság ragyogása, hogy törvényszerűen félreérti azt, ami van.

Ősi, közös tapasztalat: létezik elkülönülés

Minden ősi vallás és hitvilág közös tapasztalata, hogy az itt és az ott közötti távolságot megfelelő térben és időben, megfelelő lépésekkel lehet áthidalni.

Bárki, akinek valós tapasztalata van a mindenség felépítéséről, pontosan tudja, hogy még annál is több dimenzió/létsík létezik, mint amennyi életek egész során át bejárható. Ezen létsíkok pedig lehatároltak, elkülönülnek, úgy, mint a sejtek a testben: van átjárás, ám ettől még önálló egységek.

Minden egy - helyett minden együvé tartozik
Minden egy – helyett minden együvé tartozik

Read More »Minden egy – helyett minden együvé tartozik

Tarot jóslás

Tarot jóslás ezoterikus lelkeknek

🌠 Tarot jóslás ezoterikus lelkeknek 🔰

Ha te is angyali, ezoterikus lélek vagy, akkor válassz egy kártyát megérzésed szerint, oszd meg ismerőseiddel a bejegyzést! Most este meg is érkeztek a válaszok!

[kleo_feature_item title=”” icon=”” icon_size=”default|big” icon_position=”left|center” ]Ha felveszed a kapcsolatot a telefonod Messengerén át a Spiritan Szellemével (https://m.me/spiritan.hu), jóval hamarabb értesülsz a válaszok megérkezéséről! Csak küldd el Messengerben a start szót és este azonnal megkapod a hírt, amikor megérkeznek a válaszok![/kleo_feature_item]

Tarot jóslás ezoterikus lelkeknek
Tarot jóslás ezoterikus lelkeknek

#spiritan #tarot

Read More »Tarot jóslás ezoterikus lelkeknek

Index