Skip to content

Az életerő titka meg fogja változtatni az embereket

Az életerő titka ősidők óta ismert, ám mindig csak egy szűk tanítványi körnek adták át a beavatottak.

Az életerő titkát fontos, hogy megismerje minden ember, mert ezáltal is valósíthatja meg az örömteli, kiegyensúlyozott életet.

Amióta léteznek magasrendű emberi kultúrák a földön, azóta ismeri és tudja minden szellemi ember, hogy létezik valamilyen éltető energia, amely áthatja fizikai világunk, mintegy átjárja testünk, noha jelenléte túlmutat az emberi test szigorúan értelmezett határain.

Ezt az éltető erőt a kínaiak chi-nek, az indiaiak práná-nak, az egyiptomiak ká-nak, a görögök pneumá-nak, a szufik barakká-nak nevezték.

Hippokratész „a természet gyógyító ereje”-ként említette, Paracelsus numia-ként, Hermész Triszmegisztosz telesma-ként, Franz Anton Mesmer mágneses fluidium-ként, Dr. Wilhelm Reich orgon-ként, stb.

Az életerő titka, amely megváltoztatja az emberek gondolkodását
Az életerő titka, amely megváltoztatja az emberek gondolkodását

Mindenki (fel)ismeri ennek az erőnek a jelenlétét

És bár a többség nem vesz tudomást létezéséről, mindazonáltal válogatás nélkül hat mindenre és mindenkire, mint a gravitációs vonzás vagy az állandó légnyomás. Az emberiség kezdeteitől fogva mindig is voltak kik ismerték és használták ez az erőt.

Felhalmozott állapotban életmegőrző illetve gyógyító hatását a tömegek varázslatos erőként, az ezzel élni tudó csodadoktoroknak tulajdonították.

És noha fejlődni látszik a modern emberiség, elég ha az 1940-es évek végén a háborús szenvedésekben kifáradt tömegeket puszta gyógyárammal (Heilstorm) kezelő és gyógyító Bruno Gröning esetére gondolunk, aki ezreknek adta vissza teljes egészségét pusztán azzal, hogy ‘ráhangolta’ (Einstellen) alanyait magára az élet-erőre, hogy tudhassuk még mindig meghurcolják azokat, akik nyíltan hirdetik és a tömegek számára elérhetővé teszik ezt az alapenergiát.

A mitológiai tudat

Míg a modern ember küszködik a felismeréssel, hogy elfogadja az életerő puszta létét, a mitológiai tudat mindig is ismerte ezt az erőt: A mítoszok világában az élet, mint bizonyos szubsztancia, mint különös életerő a világteremtés, a kozmogenezis végső szakaszában jelenik meg, mint ami az egész világegyetem, maga a kozmosz belső értelmét és berendezésének célját alkotja.

Számtalan mitológiai rendszer ábrázolja a világ kiteljesedését, mint ennek a primordiális életprincípiumnak az egymásra következő megjelenését, ahol a növény és állatvilág mondhatni ennek az életerőnek a felhalmozódásából születik.

Az életerő fokozatos elterjedése, egyben intenzitásának növekedésével is jár, noha vannak változatok is melyek szerint az egyre nagyobb számú egyedek között az élet ereje is egyre jobban eloszlik.

Az életerő univerzális szimbóluma az életfa, amely különös hangsúllyal hirdeti az élet felfelé tartó vonalát a születéstől az élet koronáját jelentő virágzásig és a termés beéréséig.

Az élet alapvető sajátossága, hogy képes magát újrateremteni, és az életfa által megjelenített időbeli szakaszok megfelelnek az emberi élet négy alapvető stádiumának: a születés-élet-halál-újjászületés négyességének.

Talán tényleg az életfa szimbólum ábrázolja legszemléletesebben az élet valódi értelmét, hiszen mindig annak belsejében van elrejtve az élet legmagasabb célja: a halhatatlanság.

Az életfával kapcsolatos halhatatlanság értelme pedig épp abban áll, hogy az időben és térben továbbadódik mint a világ teremtő erejét megtestesítő életerő, amely áthatja az egész látható és láthatatlan világegyetemet, amely a fa magjában raktározódik el, és amely megfelelő táptalajba jutva képes magát az életet újrateremteni.

A legismertebb élet-erő faszimbólum a bibliai Teremtés könyvének élet-fája, amely a Paradicsomi kert közepén állt, a jó és rossz tudásának fája szomszédságában.

Miután az első emberpár bűnbe esve megízleli a tudás fájának gyümölcsét, Isten kiűzi őket a Paradicsomból, és így megfosztja az embert az örök élet fájától is.

Csak János Jelenések könyve említi újra az élet fáit, amelyek egy évben tizenkétszer teremnek, hogy leveleikkel a „népek gyógyulását” szolgálják, és ő említi azt is, hogy az Isten parancsait betartó megigazult ember joga újra hogy kóstolja gyümölcseit.

Éppen ezért minden mitikus nyelven elbeszélt üdvözülés-történet valahogy összefügg a világ- élet-fa megtalálásával, amelynek gyökerei közt az örök élet vize árad, és amelynek aranyalmái az élet szubsztanciáját testesítik meg, amelyeket csak a halál által lehet elnyerni.

A fa tövében a gonosz halált legyőző Buddhától, a világfára szegezett Ódinon át Krisztusig közös az elképzelés, hogy csak a holtak ihatnak az élet vizéből és ezért van, hogy minden magaskultúra mitológiai és vallási rendszerében a meghaló, majd feltámadó isten kultusza nyeri el a központi helyet.

Tudományos zsákutca

Míg évezredeken át, a mítoszok elbeszélik hogy az ember hogyan veszti el, majd nyeri vissza halálával az élet erejét, a mai ‘hivatalos’ tudományos állásfoglalás szerint ilyen életerő nincs is.

Mikor ilyen kijelentéseket hallunk és esetleg tényként fogadunk el, mindig érdemes a tudománytörténet általános tanulságait szemünk elé idézni, hogy tudjuk a tudomány változékony szerető, ki igencsak gyakran cserélgeti paradigmáit.

Ami az életerő tudományos kérdéskörét illeti, a XIX. század elején még az a nézet uralkodott, hogy az un. ‘szerves anyagok’ azok az ásványvilág anyagaitól eltérő sajátságú anyagok, amelyeket az élő szervezet, tehát maga az élő sejt termel, és ezek, mesterséges úton, vagyis „in vitro” nem állíthatók elő.

A természettudomány akkori álláspontja az volt, hogy ezeknek az anyagoknak a keletkezésénél az élő sejtben működő „életerő”-nek (vis vitalis) van döntően fontos szerepe.

A svéd Berzelius aki a „organikus kémia” (szerves vegytan) kifejezést hagyta ránk örökül, még 1827-ben megjelent művében is fenntartotta azt a nézetét, hogy „organikus vegyületeket” mesterséges úton, laboratóriumi módszerekkel előállítani nem lehet, legfeljebb leválasztásukra és átalakításukra van lehetőség.

Nézetei és ezáltal a vis vitalis elmélet úgynevezett ‘megdöntése’ Wöhler 1824-es kísérletéhez kapcsolódik, akinek sikerült egy jellegzetes növényi savat, az oxalsavat, dicián hidrolízise útján, mesterséges úton előállítania, amelyet Berzelius még organikus vegyületként osztályozott.

Mint oly sok esetben a tudományos szemlélet most is abba a csapdába sétált bele, hogy egy téves osztályozás megcáfolása nem feltétlenül jelenti, hogy a cáfolat viszont másban nem téved.

Noha Wöhler kísérlete folyamán, mely szerint élő szervezet termelte vegyületeket is lehet mesterséges úton előállítani, ledőlt a régen elvi jelentőségűnek tartott válaszfal, mely az organikus vegyületek birodalmát az anorganikus vegyületek birodalmától elválasztotta, a kérdés továbbra is megmaradt, hogy a szerves vegyületek hogyan rendeződnek molekulákká, majd hogyan és miért alkotnak DNS-t, őssejtet, sejtrendszereket, szervezeteket.

Az örök fiatalság és a reményteli halhatatlanság vágyától fűtött megannyi kereső bőszen költi élet-idejét megannyi úri huncutságra, csakhogy élet-erejét megőrizhesse.
Az örök fiatalság és a reményteli halhatatlanság vágyától fűtött megannyi kereső bőszen költi élet-idejét megannyi úri huncutságra, csakhogy élet-erejét megőrizhesse.

Hiába az orosz Oparin és brit Haldane felfedezése az 1920-as évek végéről az élet keletkezésének oxigénmentes körülményeiről, hiába az amerikai Urey és Miller kísérleti bizonyítéka 1953-ból az aminosavak szintetikus előállításáról, a tény az, amit a szerves kémiával foglalkozó ragyogó elmék közül egyedül a magyar Szent-Györgyi Albert mert beismerni az „Anyag Élő Állapota” című 1974-es könyvében, hogy bármit is csinálnak, a hangyasavból bizony az istenért sem lesz fehérje…

A hiúság vására

Míg számos kiváló biokémikus azon küszködik, hogy mesterségesen szintetizálja az örök ifjúsághoz vezető modern aranyalmát, a DNS-t, és ezáltal megválaszolja az élet keletkezésének kérdését, addig a szemfülesebbek fittyet hányva a tudományos tépelődésnek ‘életerő generátort’ vásárolnak maguknak, ami teljesen hétköznapi árucikként kereskedelmi forgalomban kapható.

A mai modern ezoterikus piacok hemzsegnek az Életerő-akkumulátorok, Nap-éter sugárzó-készülékek, Orgone-ágyúk tömkelegétől, amelyek bőszen fejlesztik az Élet-erőt, azoknak akiknek nem jutna elég belőle… A mai zűrzavaros korban Idun almáit (Edda ének), sőt a heszperidák aranyalmafáját bárki otthon tudhatja pár ezer dollárért!

Az örök fiatalság és a reményteli halhatatlanság vágyától fűtött megannyi kereső bőszen költi élet-idejét megannyi úri huncutságra, csakhogy élet-erejét megőrizhesse.

És amíg a sokaság a halhatatlanság égi elixírjét kergeti iszonyú ricsajjal föld alatt, ég felett, mindenütt és mindenhol, hiába keresvén az élet erejét fűben-fában, addig a bölcs, halkan jár föld alatt, ég felett, mindenütt és mindenhol, és nem lel sehol másutt mást, csak az élet erejét.

Életet nyer a térből, a hangból mi betölti a teret, az ízekből, az illatokból, a jövésből, a maradásból, az alvásból, az ébrenlétből, az evésből, a koplalásból, a zajból, a csendből… Mert a bölcs tudja, hogy csak élet ‘van’, míg semmi más ‘nincs’. Mindig és mindenhol.

Az ÉLET pedig betölti ezt a mindenséget, a legapróbb ‘élettelen’ kavicson át a leghatalmasabb csillaghalmazig.

Ereje áthatja világegyetemünk és minden más világot is, teljes egész-ségében örök és kifogyhatatlan, sem elvenni belőle, sem hozzátenni nem lehet.

Ezért ha a bölcs ember élet-erejét meg akarja őrizni, egyszerűen csak él. – és hagyja hogy az élet ereje átjárja őt. Nyitott elméjével elnyugtatja gondolatait, és hagyja, hogy teste elteljék a világegyetem természetes energiaforrásával.

Ilyenkor ráébred, hogy teste-lelke-szelleme mindig is egészséges és hogy ő maga örökkön fiatal.

Arra is ráeszmélhet, hogy korunk haladtával nem az életerő hagy el bennünket, hanem látszólag mi hagyjuk el őt… És, ha ezt felismeri, akkor tudja már azt is, hogy ez a látszólagos elszakadás is csak egyetlen pillanat; és, hogy, még ha létformát vált is hogy egy másik világban folytassa útját, az élet ereje mindig is vele marad, és nem hagyja el soha.

Szerző: Tarr Bence László

Forrás: tarrdaniel.com

Képek: pixabay

Index