A Szívcsakra, azaz Anáhata csakra azt jelenti: Szívközpont. Ez az Önvaló lakhelye.
Az anáhata csakra a mellkas közepén, a szív közelében helyezkedik el.
Tartalomjegyzék
A szívcsakra az Isteni Énnek, Önvalónak (Átma) lakhelye.
Lótuszának tizenkét szirma a szív isteni tulajdonságait jelképezi: boldogság, béke, harmónia, szeretet, megértés, együttérzés, világosság, tisztaság, egység, könyörületesség, jószívűség és a megbocsátás.
Az Anáhata jelentése
A szanszkrit अनाहत jelentése: “sértetlen”, “szeplőtelen”. Az Istennő egyik keleti dicsérő, kultikus neve ezért lett Anáhita, azaz “Szeplőtelen istennő”.
Spirituális értelemben az Anáhata, azaz a Szeplőtelen Istennő él minden ember szívében.
A szívcsakra mantrája a JAM.
Az anáhata csakra színe a világoskék, az égbolt színe, őseleme pedig a levegő, amely a tágasságot, a kiterjedést, a szabadságot szimbolizálja. Ez azt jelenti, hogy ebben a csakrában tudatunk kiterjedhet a végtelenbe.
A csakra ugyanakkor az érzések és érzelmek központja is.
Szimbólumképében csillagszerűen egymásba kapcsolódó két háromszöget találunk, az egyiknek a csúcsa lefelé néz, a másiké felfelé. Amikor az anáhata csakra energiája felfelé áramlik, a spirituális tudat irányába, akkor érzéseink a bhakti, a tiszta isteni szeretet és odaadás formájában nyilvánulnak meg.
Ha viszont tudatunk a világi szenvedélyek szférájába süllyed, akkor érzelmeink megzavarodnak és összekuszálódnak, s mohóság, féltékenység, szomorúság és kétségbeesés vesz erőt rajtunk.
Az anáhata a költészet székhelye.
Aki erre a csakrára összpontosít, az fejlesztheti írói vagy költői vénáját, kibontakoztathatja tehetségét. Egy másik erő, amely szintén ebből a csakrából indul ki, a szankalpa shakti (kívánságok beteljesítő ereje).
Ha szeretnénk, hogy valóra váljon az óhajunk, összpontosítsunk rá a szívünkben. Minél tisztább az anáhata csakránk, annál gyorsabban teljesülnek a kívánságaink.
Csatlakozz most a Lélekút Társaság szabad spirituális közösségi oldalához! A Lélekút Társaság küldetése, hogy a tiszta, valódi ezotéria, spiritualitás, okkultizmus és misztika iránt elkötelezett személyek számára lehetővé tegyük a közösségépítést.
Az anáhata csakra állatszimbóluma az antilop, amely körültekintésre és éberségre int bennünket.
E csakra istensége Shiva és Párvati, akik a szívközpontban összetalálkozó és harmonikusan együttműködő tudatot és természetet személyesítik meg.
A negyedik a szív csakrája lényeges szerepet játszik csakra tanban. Szimbóluma a hatágú csillag: alsó és felső csakrák háromszögeinek összeolvadást jelképezi. A szív csakrával átléptünk a lélek birodalmába.
Színe zöld és rózsaszín tizenkét szirmú lótuszvirága a mellkas közepén előrefelé bontja ki szirmait.
Finom energiával látja el a szív tájékát, mellkast, tüdő alsó részét, hát felső részét, vállat, bőrt, kezet és a vérkeringési rendszert. Hozzátartozik a nyirokrendszert szabályozó és immunrendzsert erősítő csecsemőmirigy.
E csakra zavarai esetén szívritmus zavar, szívpanasz, tüdőbetegségek, vállízületi panasz, vérkeringési zavarok, immungyengeség léphet fel.
Pozitív kisugárzása által a szívünk az önzetlen szeretet adomáynozója lesz. Nagylelkűek, önzetlenek, kedvesek jószívűek leszünk, meleg boldogságot sugárzunk. Zöld rezgéshullámaink együttérző, gyógyító, harmonizáó tulajdonságainkat jelképezik.
Szív csakránk diszharmónikus működésére utal, ha szívtelnek, érzéketlenek vagyunk, nem tudjuk a szeretetet befogadni és átélni, csak saját akaratunkkal vagyunk elfoglalva.
Ha csalódunk annyira belebetegszünk érzéseinkbe, hogy képtelnek leszünk szeretni bárkit is ezután, felborul bennünk az egyensúly, közönyösek és érdektelnek leszünk, néha depresszió és sírógörcs kerülget.
Forrás, részben: tarrdaniel.com