A Tarot Iskola harmadik cikke a Tarot Nagy Arkánumának nulladik lapjával, A Bolonddal foglalkozik. Az első részt itt olvashatod, a második részt pedig itt.
A Bolond a 0. lap. Profán (hétköznapi) olvasatával ellentétben nem bolond, ostoba embert vagy ostobaságot, hülyeséget jelent – ellenkezőleg.
Tartalomjegyzék
Azért 0. lap, mert bármi lehet de még semmi sem. Tiszta lap, Tabula Rasa.
A Bolond a bennünk élő gyermeket személyesíti meg. Spontán újrakezdést és előítélet – mentes nyitottságot jelképez. A játékos, életvidám gondtalanság kifejezése azt mutatja, hogy csodálkozva, határozott elvárások és gyakran előzetes ismeretek nélkül lépünk életünk egy új területére.
![Tarot Iskola 3: Nagy Arkánum 0. A Bolond](https://spiritan.hu/wp-content/uploads/2018/04/tarot-2414239_640.jpg)
Gyermekes kedélyre és ennélfogva könnyelműségre, balga naivitásra, játékosságra is utalhat, de ugyanakkor jelenthet ostobaságot is, vagy a bölcs és alázatos belátás egyszerűségét, amihez csak hosszú és gyakran fáradságos út végén érkezhetünk.
A Bolond megtestesítheti a kópét, pimasz frátert, de a király alteregójaként akár az egyetlen őszinte udvari tanácsadót is. Minden esetben teljesen a jelenben él, a nyitottság és a spontán becsületesség kifejezője, mindig kész az új tapasztalatok szerzésére.
A Bolond alapjelentései
0. (XXII.) A BOLOND (The Fool) – Merkúr / Uránusz – Neptunusz – Őrület
![A Bolond alapjelentései](https://spiritan.hu/wp-content/uploads/2018/04/Jean_Dodal_Tarot_trump_Fool.jpg)
Kulcsszavak : nyitottság, bizalom, hűség önmagunkhoz, ugrásszerű fejlődés, teljesítőképesség, kockázatvállalás, szabadság, bátorság, függetlenség, kreativitás, nagy potenciál, szív hangjára kell hallgatni
Jelzések: Kész vagy az új kezdetre, sőt akár egy nagy ugrásra is avagy minőségi változásra? Engedj, merj ugrani akkor is, ha a félelem visszatart! Hallgass a szívedből jövő hangra!
Akarsz többet tudni?
Vegyél részt a Bevezetés a Tarot Arkánumába – online kurzuson és megismerheted a Tarot izgalmas eredetét, a Tarot titkait, belső rendszerét, logikáját és elsajátíthassák a használatához szükséges alapvető tudást.
Ha vonzanak a titokzatos, míves Tarot lapok, régóta érzed a hívást, hogy megismerd ezt a különleges rendszer, de eddig nem találtál megfelelő tanfolyamot vagy könyvet,
Ha érzed, tudod, szívtudatossággal akarod jobban megismerni önmagad és a közeljövőt, akkor a Bevezetés a Tarot Arkánumába online tanfolyam Neked való!
![Bevezetés a Tarot Arkánumába – online tudásanyag](https://spiritan.hu/wp-content/uploads/2018/04/cimsor.jpg)
https://tauportal.hu/tarot-arkanuma-bevezetes/