Atlantisz évezredek óta izgalomban tartja az emberek fantáziáját. Az első, széles körben elterjedt és írásban fennmaradt beszámolót Platónnál olvashatjuk, és sokáig megoszlott a vélemény Atlantiszról. Most azonban eljött az ideje, hogy bebizonyítsam, Atlantisz létezett.
Cikkemben Atlantisz létének bizonyítékaira összpontosítok. A kutatástörténettől, az alternatív elméletektől, a teozófiai és más okkult elképzelésektől eltekintek, ezeket megannyi könyv és tanulmány dolgozta már fel.
A következőkben két állítást bizonyítok be:
- Platón több forrást gyúrt egybe, amikor leírta Atlantisz történetét,
- Létezett egy sokkal ősibb Atlantisz is, amelyről Platónnak nem volt tudomása.
Atlantiszról a görögök révén maradt fent a legtöbb adatunk
Atlantiszról a kezdetek óta megoszlanak a vélemények. Már Platón tanítványa, Arisztotelész is úgy kezelte, mintha csak egy legenda volna, ám mellette, utána legalább ennyien meg voltak győződve róla, hogy ténylegesen létezett Atlantisz.
Viszont arra a huszadik század végéig, sőt a huszonegyedik század elejéig kellett várni, hogy a beszámolókon túl egyre több tárgyi, földtudományi és régészeti bizonyíték váljék elérhetővé.
Alan Cameron, az ókorász szerint: „Csak a modern időkben veszik komolyan Atlantisz történetét; senki sem tette így az ókorban”. Ami viszont nem igaz. Több történeti műben is megtalálni az ókorban a rá való hivatkozást.
Atlantisz nevének jelentése és eredete
Induljunk el a kályhától: Atlantisz görögül Ἀτλαντὶς νῆσος (Atlantisz nészosz), ami annyit jelent: „Atlasz szigete”. A nevét onnan kapta, hogy a legenda szerint Poszeidón, a tenger istene uralta a szigetet, és a félisteni gyermekeit telepítette le itt, akik Kleithótól, egy halandó nőtől származtak.
Összesen öt gyermeke született tőle, és mind kaptak egy részt a szigetből, ám Atlasz volt az elsőszülött fiú, ezért ő kapta a legnagyobbat és a legfontosabbat.
Atlasz neve – a hagyományos etimológia szerint, amely a görög népetimológiára épít –, egy a– előtagból és az indoeurópai tlenai, „emel”, „tart” gyök összetételéből ered, így a jelentése „aki tart”.
A holland nyelvész, Beekes szerint azonban a berber „hegy” jelentésű adrar szóból ered – az Atlasz-hegy ugyanis fontos szerepet kapott a görög hitvilágban, mint a mennyeket tartó hegy.
Az, hogy Atlasz a Földet tartaná a vállán, modern félreértelmezés, az antikvitás során még úgy ábrázolták, mint aki az égi világot hordozza.
Atlantisz Platónnál
A fennmaradt ógörög írásokban Platón említi először Atlantiszt a Timaiosz és a Kritiász című műveiben, nagyjából i.e. 360 körül, azaz 2380 évvel ezelőtt. Érthető, miért voltak már a kortársai szkeptikusak: Atlantiszról, vagy egyáltalán elsüllyedt szigetekről meglehetősen kevés forrást találni az ókori közel-keleti szövegekben.
Tudunk egy mítoszról/tanító meséről Egyiptomból, ami a Hajótörött néven maradt fent, de abban semmiféle magasan fejlett civilizáció se város nem szerepel. Holott Platón elég részletesen leírja Atlantiszt a Kritiászban.
Atlantisz részletes leírása
„Ástak ugyanis a tengertől a legkülső gyűrűig egy csatornát, mely három plethron széles, száz láb mély, ötven sztadion hosszú volt, és lehetővé tették a hajózást a tengerből odáig – mint valami kikötőbe –, kitágítva a torkolatát, hogy a legnagyobb hajók is befuthassanak.
De ez még nem minden. Átvágták a tengergyűrűket elválasztó földgyűrűket is a hidak közelében, annyira, hogy egy háromsorevezősnek átjárója legyen egyikből a másikba, de be is födték ezeket az átjárókat, úgyhogy ezek alatt az áthidalások alatt lehetett hajózni, mert e földgyűrűk oldalfalai elég magasan kiemelkedtek a tengerből.”
„A legnagyobb vízgyűrű, melybe a tenger vizét bevezették, három sztadion széles volt, a következő földgyűrű vele egyenlő; a második gyűrűpárnak a vizes gyűrűje két sztadion széles, a száraz pedig ismét ezzel egyenlő volt; végül középen elterülő sziget körüli vízgyűrű egy sztadion széles volt. A szigetnek pedig, melyen a királyi palota emelkedett, öt sztadion volt az átmérője.”
„A királyi palotát a fellegvárban a következőképpen rendezték be. Középen Kleithónak és Poszeidónnak szentelt templom emelkedett, mely el volt zárva a nyilvánosság elől, s aranykerítéssel volt körülvéve.
Magának Poszeidónnak a temploma egy sztadion hosszú, három plethron széles s ennek megfelelő magasságú volt, de formájában volt valami barbár. A templomot kívülről teljesen bevonták ezüsttel, az oromzat kivételével, melyet arannyal burkoltak.”
„Az épületek, részben egyszerűek voltak, részben azonban a kövek keverésével színessé tették azokat a változatosság kedvéért, hogy természetes gyönyörűséget keltsenek. A legkülső gyűrű körül lévő fal egész kerületét bronzzal vonták be, a legbelsőt olvasztott ónnal, végül a fellegvár körüli falat oreikhalkosszal, amelynek tűzszerű fénye van”.
Az oreikhalkosz, azaz orikalkum egy Atlantiszban előállított, különleges fém volt, amelyet cink, réz és szén ötvözésével készítettek. Elsősorban díszítésre használták, mivel ha rásütött a nap, úgy izzott, akárha lángra lobbant volna.
Sokáig ezt is legendának tartották, ám azóta meglehetősen sok orikalkum került elő, a tengerben elsüllyedt hajók rakományaként, de erről majd később.
Elsüllyedő sziget az egyiptomiaknál
A Középbirodalom idejéből maradt ránk egy papirusz, amely ma Szentpétervárott található. Ebben egy utazó meséli el a történetét, aki a fáraó bányái felé tartott egy hajón, amikor a hatalmas hullámok partra vetették a hajóját, és rajta kívül mindenki vízbe fúlt.
A szigeten egy kígyó vagy sárkány fogadta, aki elmondta, hogy a sziget a gazdagság és boldogság földje volt, és régen 75 kígyó/sárkány népesítette be, akik közül azonban csak egyedül ő maradt életben.
Ennek oka pedig egy meteorbecsapódás volt: a távollétében egy csillag zuhant a szigetre, és szénné égetett mindent. A kígyó/sárkány még azt is elmondta, hogy egy hajó hamarosan megmenti a hajótöröttet, de hozzátette, hogy „soha többé nem láthatod majd e szigetet, mert a hullámok maguk alá temetik”
A kérdés most az, miért nem találták még meg Atlantisz semmilyen nyomát, ha feltételezzük, hogy valóban létezett? A válasz kézenfekvő: Platón nem csak egy forrást használt fel.
Atlantisz története három forrásból származik
Mint látni fogjuk, azért sem sikerült Atlantisz nyomára bukkanni sokáig, mert nem kevesebb, mint három különböző hagyomány keveredett össze Platónnál:
- a föníciaiak beszámolói egy Gibraltáron túli hatalmas szigetről
- Szantorini pusztulása
- a spanyolországi Atlantisz
Héraklész oszlopai mindenkit megkavartak
A legnagyobb kavart az okozza a kezdetektől, hogy Platón szerint Héraklész oszlopai előtt terült el Atlantisz – márpedig az ókorban ez Gibraltárt jelentette.
Ugyan Sztrabónnál fennmaradt, hogy a föníciaiak Türoszban (mai nevén Szúr és Libanonban található) szintén felállították Heraklész oszlopait, ám Atlantisz – mint látni fogjuk – jóval messzebb feküdt a modernkori Libanonhoz képest.
A spanyolországban feltárt lehetséges ókori romváros viszont Gibraltáron túl fekszik, és mint ilyen, tekinthette úgy Platón, hogy Poszeidón felségterülete – és Atlasz otthona volt. Csak egy probléma van ezzel: a város a szárazföldön feküdt, nem egy szigeten. Ám erről kicsit később.
Honnan vette Platón Atlantisz földrajzi helyét?
A föníciaik, akik közvetlen leszármazottai a kánaánitáknak és híresek voltak kereskedelmükről, tengerjáró tudásukról, jóval messzebb eljutottak felfedezőútjaik során.
Ahogy fokozatosan uralmuk alá vonták a Földközi-tenger térségét, gyakorlatilag mindenütt létrehoztak kolóniákat, és jócskán eljutottak a Gibraltári szoroson túlra is.
Kép forrása
Jó eséllyel tőlük (vagy egy, a föníciaiakat ismerő kereskedőtől) hallott Héraklész oszlopain túl elterülő, minden földi jóval ellátott, civilizált emberek lakta szigetről.
Az i.e. 1. századi Diodórosz Szikulosznál maradt fent (Bibliothéké, 19-20.), hogy a föníciaiak az óceánban egy hatalmas, hegyvidékes szigetet fedeztek fel, amin bőséggel terem mindenféle étel, az erdők vadakban gazdagok, az ott élők művelik a termékeny földeket, számos folyó folyik rajta, és megannyi gyümölcsöskertet találni mindenfelé.
Olyan bőség, jólét és gazdagság található ott, hogy azt hihetné bárki, eredetileg istenek lakták, nem is emberek.
Kép forrása
A föníciaik – Diodórosz szerint – azután fedezték fel, hogy Gibraltáron túl egy kolóniát alapítottak, majd további felfedező utakra indultak. Ám egy alkalommal az egyik hajójuk viharba került és napokon át hajtotta előre a vitorlást a nyílt óceánon, mire elérték a sziget partját.
Az ok pedig, hogy nem alapítottak ott is várost, az volt, hogy rádöbbentek, kiürülnének a városaik, mert az emberek tömegesen költöznének oda át.
Három lehetséges ókori Atlantisz: Haiti, Spanyolország, Szantorini
A föníciaik fedezték fel Haitit és Kubát?
A leírások két szigetet valószínűsítenek: Haitit és Kubát. Bár tény, hogy akadnak Afrika mellett szigetek az Atlanti-óceánban (a Kanári-szigetek), ám ezek mindegyike túl közel esik a partokhoz, mintsem hogy napokig kellene hajózni odáig.
Habár a Kanári-szigetekre igaz, hogy csodás a klímája és sok a hegyvidék, folyót gyakorlatilag egyet se találni rajtuk, legfeljebb nagy esőzések után időszakosan.
Ráadásul jól ismert volt számukra, ahogy a karthágóiak is gyakorta látogatták meg, prfig Diodórosz kijelenti, hogy korábban senki se lakta, mert olyan messze fekszik a „lakott világtól”. Továbbá Diodórosz nem említi meg a vulkanikus tevékenységet, pedig az közismert volt régen is.
Ellenben mind Haitire, mind Kubára igazak a leírások. A haiti őslakosok, a taínók ráadásul földművesek voltak. Mi több, a Kolumbusz előtti Kuba népességének egy részét is a taínók alkották.
Ráadásul egy modern expedíció bizonyította, hogy föníciai hajóval biztonságban át lehetett kelni az óceánon
A térképes karthágói pénzérmék tanúsága
Mindez persze önmagában nem volna elég bizonyíték, ha nem állnának rendelkezésre korabeli térképek. Mert ahogy Ronald H. Fritze jogosan megjegyezte, a vikingek amerikai útjáról számos tárgyi lelet áll rendelkezésre – de akkor a föníciai hajósok útját miért nem bizonyítja legalább egy cseréptöredék?
Azonban McMenamin azt állítja, hogy több, i.e. 350 körül vert karthágói pénzérme is ábrázolja a felfedezést!
A képen a ló lába alatt látható a térkép, amely, ha helyes az interpretáció, akkor Amerikát, Európát és Ázsiát ábrázolja. A nyugatra fekvő sziget bizonyosan nem lehet a Brit-szigetek, hiszen azokat is ábrázolták külön, Európa felett. Mindezt nem kisebb szakember mondja, mint McMenamin, akinek a pénzérmék a szakterülete (Scott, J. M. 2005. Geography in Early Judaism and Christianity. Cambridge University Press, pp. 182–183.).
Kép forrása
A térkép persze elnagyolt, és jól látszik, hogy nem a teljes Észak-Amerikai kontinenst ábrázolja, hanem egy hatalmas szigetet inkább.
De nézzük meg közelebbről a formáját! Némileg egy háromágú szigonyra hasonlít.
Most tegyük mellé Haiti térképét, esetleg Kubával együtt. A hasonlóságnál többről van szó, ez már inkább azonosság.
Jogos tehát a kérdés, hogy lehet, hogy készült térkép, beszámoló, de mégsincsenek régészeti leletek? Nos, ha a felfedezés terén igazat beszéltek, akkor el kell fogadjuk azt is, hogy ténylegesen nem hoztak létre kereskedőkolóniát.
Egyáltalán, miért tették volna? Napokig, sőt alkalmasint hetekig tart az út a nyílt óceánon át, sehol egy sziget a közelben, és Haiti semmi olyasmit nem tudott volna adni, ami odahaza ne állt volna rendelkezésre – vagy ismerték volna. A dohányra és a cukornádra nem volt kereslet, és aranyból se akadt túl sok.
De a fő problémát a távolság jelentette: a föníciai hajók alkalmasak voltak ugyan az átkelésre, ám nem óceánokra tervezték azokat. A hajózásra még legalább ezer évnyi fejlődés várt hozzá.
Ha tehát igaz a felvetés, akkor a föníciaik már Platón előtt vagy az ő korában felfedezték – Amerikát.
Ám Atlantisz nem lehetett Haiti vagy Kuba – hiszen mindkét sziget egyértelműen a víz felszíne felett van azóta is. Viszont nagyon is lehetséges, hogy a történet inspirálta Platónt, és két másik történettel vegyítette, amikre egyértelmű bizonyítékaink vannak – csak éppen sok sok évvel Platón kora előtt zajlott le.
Folytatása következik
Szerző: Astraios