Tényleg szükség van papokra, ha mindenki közvetlenül kapcsolódhat az Istenhez? Valóban szükség van papokra és papnőkre, ha „csak hinni kell”?
Nagyon is. A fenti gondolatok terjesztői ugyanis összekeverik az egyéni érdeket a közösségivel, az egyénit az általánossal és univerzálissal, a szubjektívet az objektívvel. Mint egy kisgyerek, azt hiszik, hogy ami nekik fontos az mindenkinek az, és ami nekik nem fontos, az senkinek sem.
A papok alatt minden vallási specialistát ide értünk, nem csak a római katolikus papokat, elvégre azon a felekezeten kívül akad még pár vallás az őskor óta!
A sámánok, táltosok, lámák, rabbik, lelkészek, imámok, orvosságos emberek, wicca, ásatrú és más újpogány papok és papnők, az óvallásokat felélesztő görög, római, egyiptomi papok és papnők, a hindu bráhminok és krsnás b-k mind „papok”.
Tartalomjegyzék
A „mi szükség van papokra” kérdés így hangzik: mi szükség van bármilyen szakemberre
A papi hivatással szembeni leggyakoribb kifogás az, hogy „mindenki tud kapcsolódni Istenhez”. Igen, ez így van átlagos esetben, egy szép tavaszi koradélutánon, egészséges, ép, ébren lévő emberek esetében, akik remekül érzik magukat.
Ha ezen tényezők valamelyik nem érvényes, akkor már azért előfordulnak kivételek:
- Hogyan imádkozol, ha éppen ájultan fekszel?
- Hogyan végzel el egy szertartást, ha éppen dolgoznod kell egy irodában vagy gyárban a napi megélhetésért?
- Hogyan áldasz meg valakit vagy valamit, ha depressziósan elzárod magad a Forrástól és belesüppedsz a kilátástalan szürkeség mély gödrébe?
- Hogyan engedsz át itt rekedt lelkeket a túlvilágra, ha tele vagy tudati blokkokkal és szenvedélybetegként magad sem tudsz a ragaszkodásról lemondani?
Soroljam még? Aligha szükséges.
Tegyük fel inkább így a kérdést:
Minek van buszsofőr, mozdonyvezető, hajókapitány és pilóta, ha mindenki tud biciklizni?
Az egyéni igények és egyéni szükségletek és egyéni hit általi kapcsolódás a Teremtőhöz olyan, mint a biciklizés: egyszer megtanulod a módját és onnantól működik.
„Ha mindenki tud biciklizni, akkor minek kellenek hajós kapitányok vagy pilóták?” – elég furán hangzó kérdés, igaz? Mert a „ha mindenki tud kapcsolódni az Istenhez, akkor minek kellenek papok?” pont ugyanilyen.
A papok elsősorban közösségi szolgálatot tesznek –és mint megállapodtunk, az összes vallás mindegyik képviselőjét ide értjük. A papok négy feladata:
- az egyénin, személyesen, szubjektíven túli kapcsolattartás az istenivel,
- a közbenjárás mások érdekében a Teremtőnél és a szellemi síkok lényeinél,
- a hit tanainak, a szent tudás rendszerének tanulása, ápolása és továbbadása, és
- olyan szakrális-spirituális szolgáltatások nyújtása, amelyek különleges képesítést, energetikai és tudásbeli avatásokat, szaktudást igényelnek.
Rendelkezel a megfelelő avatásokkal, képesítéssel, tudással? Akkor ezeket te is csinálhatod. De hoppá, akkor máris papnak (papnőnek) minősülsz te is. Mi szükség akkor Rád, ugye…
A papok, akár a pilóták vagy hajókapitányok, sokak érdekében tesznek dolgokat, hogy nekik ne kelljen ezzel tölteniük a napjaik nagy részét. Természetesen, ha érzel rá elhívatást, igényt, akkor csináld te is. Viszont ha rendszeressé válik, máris megkérdezhetik tőled: „mi szükség van rád, hiszen mindenki személyesen kapcsolódhat a Teremtőhöz”. Ugyanoda jutunk megint.
Miért lettek papok? Azért, hogy elnyomják az embereket?
A kommunisták és más szélsőbalos, társadalomellenes, nihilista álfilozófusok és politikusok találták ki, hogy a papság csak az emberek elnyomására jött létre, a vallással egyetemben.
Mindez erős tévedés, hogy finoman fejezzük ki magunkat.
A válasz kettős: egyrészt a munkamegosztás, másrészt az elhívás miatt lettek papok és papnők az ősidőkben. A munkamegosztás természetes, hiszen mindenki másban jó, másban erős (bár akadnak átfedések), és a férfiak közül sem alkalmas mindenki vadásznak, ahogy a nők közül se mindenkinek elég az, hogy bogyót szed és gyereket nevel.
A papi, papnői élethivatás elhívással kezdődik
A primitív népek körében lévő sámánság is elhívás szerinti csak ott éppen nem a Teremtő, hanem a helyi szellemek, esetleg a totemős az, aki elhívja sámáni szolgálatra az embert.
Ha pedig Lemúria és Atlantisz magascivilizációit vesszük hozzá, látjuk, hogy bizony a szellemi elhivatottság már akkor is csak keveseknél jelentkezett, azaz kevés olyan ember akadt az ősök között is, akinek élethivatása a papi munka lett volna.
Papok és papnők azért lettek, lesznek az emberek tehát, mert elhívták őket erre a feladatra, és hogy a közösség érdekében cselekedjenek.
Nem a papság tartja szellemi sötétségben az embereket
Az elnyomáshoz, az emberek becsapásához, a szellemi sötétségben tartásához nem papokra és vallásra van szükség.
Az ateisták több embert gyilkoltak meg és nagyobb kulturális pusztítást végeztek és több embert tartottak szellemi sötétségben hetven év alatt, mint a világ összes vallása és papja hétezer év alatt.
Az elnyomáshoz, az emberek becsapásához, a szellemi sötétségben tartásához diktátorokra van szükség. Vallás és papok nélkül is megteszik.
A Teremtő a tudást és szellemi fejlődést támogatja
A Teremtő egyik Szent Személye, a Leányistennő, Iszetként (Íszisz), Athénéként vagy Anahitaként a tudomány pártfogója. Másik Szent Személye, a Fiúisten Dzsehutiként (Thot), Apollónként vagy Tirként szintén a tudást és tudományt pártfogolja.
Persze még hosszan sorolhatnánk azon istennői és isteni neveket, akikként nevezték a Leányt és a Fiút a különféle népek, és aki Szent Személyeken keresztül az Egy Istennőt tisztelték és hívták segítségül a szellemi fejlődésük útján.
Ennyi is elég, hogy bárki láthassa és beláthassa, hogy a Teremtő a tudás és gondolkodás pártján áll. Mindazok, akik a szellemi sötétséget és elnyomást támogatják, elfordultak az Istennőtől és a homály útjait járják. Nem papok és papnők ők, hanem elnyomók és a homály szolgálói. Aki az Egy fényútjait járja, a szellemi felemelkedést szolgálja!