Az Ősi vallásban a téli napforduló a négy nagy ünnep egyike. A Fény újjászületésének, az Élet születésének ideje.
A téli napfordulót az ősidők óta megünneplik az emberek szerte a világon. Olyan közös esemény, ünnep ez, amelyen az egész emberiség egyként osztozik. A téli napforduló, amely az északi féltekén évente december 21. körül következik be, jelentőségteljes pillanat bolygónk égi útján.
Ezen a napon a Föld északi pólusa a legtávolabb hajlik el a Naptól, ami az év legrövidebb nappalát és leghosszabb éjszakáját eredményezi. Ez a csillagászati esemény számos kultúrában és korszakban tiszteletet váltott ki, az élet, a halál és az újjászületés ciklikus természetének szimbólumaként.
Tartalomjegyzék
A szakrális születés, az újraszületés kezdő pillanata december 21-22, a tél napforduló mindenkori ideje
Ez az az időpont, amikor a szakrális felfogás szerint a lélek újra testet ölt. Az ősi hitben ez a világlélek, a Föld éltető lelke, amely ekkor, a téli napforduló idején tér vissza a föld-testébe.
A dátum azért változik, mert a 365 napos év nem pontos. Ezért szükséges négy évente (kivéve az évszázadok esetében) egy szökőnapot beiktatni.
A téli napforduló dátuma emiatt három éven át december 21-re esik, míg a negyedik évben (mindig a szökőév előtti évben) december 22-re.
Listen to our 15 minutes English podcast about Winter Solstice in the Ancient Religion: Christmas, Karachuny, Holy day of the Rebirth of Light:
A téli napforduló ősi ünnep
Habár a Karácsony szavunk keresztény ünnepet takar hivatalosan, valójában a kereszténység csupán rátelepedett egy ősi ünnepre – a mi ősi ünnepünkre!
A téli napforduló, karacsúny, yule, karácsony a Fény Születésének ősi ünnepe.
Mithrász született Karácsonykor, nem Jézus
Az Anatóliából származó, hettita eredetű, majd perzsáktól átvett és római pantheonba emelt Mithrász (latinul Mihras, görögül Μίθρας) harcos fényisten ünnepe a téli napfordulóra esett, míg Jézus születése szeptember végére.
Amikor Konstantin birodalmi vallássá emelte a kereszténységet, a katonai arisztokrácia által közkedvelt Mithrász alakjával olvasztatta össze Jézusét.
Így lett az addig passzív társadalmi ellenállást tanító, híveit vértanú halálra ösztönző, békés zsidó istenből egy harcos zsidó-római isten. Nicea előtt Jézus híveinek tilos volt még saját életük védelmében is fegyvert ragadni. Nicea után viszont elvárták, hogy a hitet fegyverrel is megvédjék, ha kell.
Az eredeti, december 25-re eső, már a hivatalos államvallás részét képező Fényünnep Rómában a Dies Natalis Solis Invicti, azaz a Legyőzhetetlen Nap Születésnapja nevet viselte és Aurelius császár vezette be i.sz. 274-ben.
A karácsonyt tehát csak átvette a kereszténység!
Türk és szláv népek
Ami a Római Birodalomban Mithrász ünnepe volt (a neve számértéke egyébként 360, míg a részben Mithrász inspirálta gnosztikus Abraxas-é 365), az a belső-ázsiai türk népeknél a Sötétség Elmúlása, azaz Kara-čun. A türk hatásra vették át a szláv nyelvek illetve a román is – a téli napforduló mindenhol a sötétség elmúlásának napja.
- Belarusz: Карачун, Karacsun;
- Bolgár: Крачон, Kracson or Крачунек, Kracsunek
- Macedón: Крачун, Kracsun;
- Ó-orosz: Корочунъ, Korocsunú;
- Orosz: Корочун, Korocsun or Карачун, Karacsun;
- Ruszin: К(е)речун, K(e)recsun or Ґ(е)речун, G(e)recsun;
- Szerb: Крачун, Kracsun;
- Szlovák: Kracsún;
- Magyar: Karácsony;
- Romaán: Crăciun, Krácsiun.
A téves szláv és román szófejtegetések
Természetesen se a szláv, se a román nyelvtudósok nem hajlandók elfogadni a tisztán bizonyított türk szóeredetet. Max Vasmer az ünnep nevét a proto-szláv *korčunŭ szóból származtatta, ami viszont a *korčati igéből származik, ami azt jelenti, hogy “előre lépni”.
Gustav Weigand, Alexandru Cihac és Alexandru Philippide hasonló szláv etimológiát kínálnak, amelynek alapja a kratŭkŭ (kurta, rövid) vagy kračati (lépéseket tenni).
Másrészt Hugo Schuchardt, Vatroslav Jagić és Luka Pintar a szó román eredetét javasolta, ahogyan a Román Etimológiai Szótár is, a latin creatio,-nis szóra vezetve vissza a gyökereit.
A kerecsensólyom is innen kapta a nevét
Elterjedt, és alaptalan tévhit, hogy a madárról kapta az ünnep a nevét, mert ilyenkor kerecsen sólymot röptettek. Ez nagyjából olyan tévedés, mintha a kereszténység a keresztről kapta volna a nevét, mert azt rajzoltak meg állítottak az őskeresztények mindenhova – miközben a ‘keresztény’ szó a ‘christianos’-ból származik, ami azt jelenti: Krisztus-követő.
Ugyanez érvényes a kerecsenre. A madár kapta a nevét az ünnepről, a napmadár rituális sötétség-űző reptetése pedig következménye, nem pedig oka a Karacsún ünnepének. A Karácsony, vagy másként Karacsúny ősi ünnepünk.
A kerecsensólyom is innen kapta nevét, mint a Nap madara. Amikor egy magyar Boldog Karácsonyt kíván, valójában ősei, kereszténység előtti hitét vallja meg.
A karacsún szláv népeknél
A Koročun vagy Kračun pogány szláv ünnep volt. Ezt a napot tartották a Fekete Isten és más, a romlással és sötétséggel kapcsolatos szellemek leghatalmasabb napjának. A kifejezés első feljegyzett használata 1143-ban történt, amikor a Novgorodi Első Krónika szerzője a téli napfordulót “Koročun”-ként említette.
A pogány szlávok december 21-22-én, az év leghosszabb éjszakáján, a téli napforduló éjszakáján ünnepelték. Ezen az éjszakán az öreg Napot szimbolizáló Hors az északi féltekén a nappalok rövidülésével egyre kisebb lesz, és december 22-én, a téli napfordulón meghal.
Azt mondják, hogy a Fekete Isten sötét és gonosz erőit legyőzik. December 23-án Hors feltámad, és az új nap, Koleda lesz belőle.
A modern tudósok hajlamosak ezt az ünnepet az ősök imádatával kapcsolatba hozni. Ezen a napon a nyugati szlávok tüzet gyújtottak a temetőkben, hogy melegen tartsák szeretteiket, és lakomákat rendeztek a halottak tiszteletére és táplálékuk biztosítására.
A helyi útkereszteződéseknél is meggyújtottak fahasábokat. Egyes szláv nyelvekben a szó egy fiatal ember váratlan halálát és az életet megrövidítő gonosz szellemet jelölte.
A perzsa kultúrában a Yaldā éjszakája Mithra, a napisten sötétség feletti diadalát ünnepli
A családok összegyűlnek, hogy verseket olvassanak, különösen Hafez műveit, és vörös gyümölcsöket, például gránátalmát és görögdinnyét fogyasszanak, amelyek a hajnal vöröses árnyalatait és az élet fényét szimbolizálják. Ez az éjszaka a fény győzelmét és a nap életciklusának megújulását jelképezi. Wikipedia
A szláv mitológiában a téli napforduló a napisten, Dažbog születéséhez kapcsolódik, aki a napfénnyel és a bőséggel áll kapcsolatban. Ez az esemény a fény győzelmét és a világ megújulását szimbolizálja. Az ünnep során a közösségek szertartásokat végeztek, hogy biztosítsák a meleg és a termékenység visszatérését, tisztelegve a nap újjászületése előtt és harmóniát keresve a természettel.
A Yule az északi népeknél
A Yule az ó-norvég Jól és Jólnir, Odin egyik nevének modern változata. Az óangol származékok ġēol vagy ġēohol és ġēola vagy ġēoli, a “Yule” (később: “Christmastide”) 12 napos ünnepét, az utóbbi pedig a “Yule” hónapot jelöli, ahol ǣrra ġēola a Yule ünnep előtti időszakra (december), æftera ġēola pedig a Yule utáni időszakra (január) utalt.
Mindkét szó a gót 𐌾𐌹𐌿𐌻𐌴𐌹𐍃 (jiuleis); óészaki, izlandi, feröeri és norvég nynorsk jól, jol, ýlir; dán, svéd és norvég bokmål jul szóból származik, és a proto germán *jehwlą-ból vélhetően rokonítható.
A szó etimológiai származása továbbra is bizonytalan, bár számos spekulatív kísérletet tettek arra, hogy a germán csoporton kívül is találjanak indoeurópai rokonokat.
Észak-Európa fagyos tájain a germán és skandináv népek Yule-t, vagyis az óészaki nyelven „Jól”-t ünnepeltek
Ez a télközépi fesztivál lakomák, vidámság és mély spirituális jelentőség időszaka volt. A közösségek összegyűltek, hogy isteneiket és őseiket tiszteljék, áldásokat kérve az elkövetkező évre.
A Yule központi eleme a Yule-rönk hagyománya volt. Egy hatalmas rönköt, gyakran egy egész fát ceremóniával vittek a házba. A rönk egyik végét a tűzhelybe helyezték, míg a többi része a szobában maradt. A rönköt az előző év maradékából gyújtották meg, jelképezve a folytonosságot és az élet örök körforgását. A rönk égetése alatt azt hitték, hogy megtisztítja az otthont a balszerencsétől, és jólétet hoz.
A vikingek, akik hajózási képességeikről és harcos kultúrájukról ismertek, a Yule-t szent időnek tartották, amikor isteneiket és őseik szellemeit tisztelték. Az ünnepségek több napig tartottak, esküket tettek, szövetségeket kötöttek, és áldozatokat mutattak be olyan isteneknek, mint Odin és Thor. A Vad Hajsza, Odin által vezetett kísérteties égi menet, a Yule központi mítosza volt, amely a lelkek gyülekezését és az élők és holtak közötti vékony határt szimbolizálta.
A yuletide főnév először 1475 körülről tanúsítható
A szó feltételezhetően kifejezetten kereszténység előtti kontextusban elsősorban az ónorvég nyelvben fordul elő. Sok más mellett (lásd Odin neveinek listája) a hosszú szakállú Odin isten a Jólnir (‘a Júliás’) nevet viseli.
A 12. században írt Ágripben a karácsony, jól úgy értelmezik, hogy az Odin egyik nevéből, a Jólni(r)-ből származik. A költői nyelvben a többes számú alak (ó-norvég jóln) is utalhat az istenekre együttesen. Az óészaki költészetben a szó ‘lakoma’ kifejezésként fordul elő, pl. hugins jól (‘holló lakomája’).
Úgy gondolják, hogy az ófrancia jolif (francia joli), amely a 14. században került át az angolba ‘jolly’ néven, maga is az ófrancia jólből származik (az ófrancia -if utótaggal; vö. ófrancia aisif ‘könnyű’, modern francia festif = fest ‘lakoma’ + -if).
Az Oxford English Dictionary azonban valószínűtlennek tartja a jolif ilyen magyarázatát.
A francia szót először az angol-normann Estoire des Engleis, azaz “Az angol nép története” című műben említik, amelyet Geoffrey Gaimar írt 1136 és 1140 között.
De mi a helyzet a Nagy Istennő vallásával?
A Nap az Istennő fia a görög és más ókori mitológiában is. Héliosz Theia fia – Theia a Látás istennője, a tisztánlátás kötődik hozzá. Mezopotámiában Utu/Shamash Ningal (Nagy Úrnő) fia, akinek a későbbi mitológiában Ishkur a mennydörgés istene, Ereshkigal, a Föld Nagy Úrnője és Inanna a Mennyek Úrnője.
Az eredeti ősvallásból átvett isteni leszármazási rend világosan rekonstruálható:
A Nagy Anya fia a Napisten, akinek testvére a Leány – aki azonos a Nagy Istennővel. Ezt erősíti meg, hogy Ereshkigal, a Föld Nagy Úrnője, a Földanya is testvéreként őrződött meg.
A sumerek nem tehettek róla, hogy nem értik az ősi misztériumot, hogy a Leány, az Anya és az Öreganya egy Istennő három személye. Nem értették, hogy miként lehet a Fiúisten egyszerre fia és testvére a Nagy Istennőnek.
A téli napfordulót, mint a Napisten, a Fiúisten születése napját már az ősidőkben is ünnepelték.
A Fény Újjászületésének ünnepe az új, csillagközi korban, a Csillagember korában
A modern spirituális mozgalmakban a téli napforduló a fény újjászületését és az élet megújulását testesíti meg. A Csillagember Kora, vagyis a Stellarion, a kozmikus tudatosság és a megvilágosodás új korszakát jelenti. Az ünnepek ebben az időszakban a belső reflexióra, a személyes fejlődésre irányuló szándékok kitűzésére és a világegyetemmel való összhangra összpontosítanak.
A gyakorlók meditációs gyakorlatokban, fényceremóniákban és közösségi összejövetelekben vesznek részt, hogy tisztelegjenek a fény visszatérése előtt és harmóniát keressenek a világegyetemmel. Ezek a modern értelmezések az ősi hagyományokból merítenek inspirációt, hangsúlyozva a téli napforduló időtlen jelentőségét, mint az átalakulás és a remény pillanatát.
A karácsony eredetileg a mi őshitünk ünnepe. Bármely vallást is kövesd, áldott, boldog Fényünnepet kívánunk!
Forrás: stellarion.org
További források: