A spiritualitás egy olyan életmód, amely a lélek fejlődésére, a magasabb tudatosságra, a belső békére és a harmóniára törekszik. A spiritualitás nem kötődik egyetlen valláshoz vagy hitrendszerhez sem, hanem az egyéni tapasztalatokra és megérzésekre épül. A spiritualitás segít az embereknek megtalálni az élet értelmét, célját és örömét. A spiritualitás kifejezhető különböző módon, mint például az imádság, a meditáció, a jóga, a művészet, a természet vagy az emberi kapcsolatok. A spiritualitás egy folyamatos utazás, amelyen az ember növekszik, tanul és változik.
Zsidó volt Jézus, vagy pártus? Ez a kérdés nem merült föl egészen addig, míg nem reménylett föl az a vágy pár emberben, hogy bárcsak ne lett volna Jézus zsidó.
Az első esetet, amikor felmerült az emberekben, hogy Jézus nem zsidó lehetett, egészen jól ismerjük.
Ugyanis nem új keletű elképzelés, sőt sok évszázados hagyományra megy vissza.
Háromféle nézet létezik Jézus származását illetően
Az első mindenki által ismert: galileai zsidó volt.
A második, a Badinyi Jós Ferenc könyve alapján elterjedt nézet szerint Jézus pártus volt.
A harmadik, legkorábbi felvetés szerint pedig egy római katonatiszt törvénytelen fia volt.
Az Istennő vallásában az örömtettek olyan cselekedetek, amelyek a tiszta tudatosságból fakadnak, ezáltal meghaladják az érzelmek és testi gondolatok világát.
Az örömtettek révén válhatunk képessé arra, hogy egyaránt hasznosan cselekedjünk a magunk és társaink számára.
Az örömtetteket akkor is gyakorolhatod, ha nem követed az Istennő vallását. A mi felfogásunk szerint az Istennőben valláson kívül is hihetsz: sokan járnak saját, független spirituális utakon. Őket nevezzük Vándornak.
Miért fontos gyakorolni az örömtetteket?
Önmagunk és társaink megsegítése révén mindenki számára hasznos életet élünk. Ha érdemi változást akarunk a világban, akkor Mi magunk szükséges, hogy változzunk és változtassunk.
Ha vársz arra, hogy “tegyen végre valaki valamit”, akkor az Istennő rád vár, hogy “tegyél végre valamit”!
Az örömtettek saját elnevezését a magyar nyelv játékos szóalkotásával hoztuk létre, így lett, például az örömet okozó tettből örömtett, a nagylelkűség örömtettéből pedig adásöröm.
„Most azonban elérkezett az ideje, ahogy Ő mondta, a nyilvánosság elé tárhatjuk „az utolsó idők privilégiumaként”. Szepes Mária
Scherbach Magdolna (1908-2007) és Scherbach Viktor (1907-1976) neve sokaknak aligha cseng ismerősen, pedig később felvett neveik talán az emberi emlékezet öröklétének zálogai is egyben: ők Szepes Mária és testvérbátyja Wictor Charon.
Míg Magdolnát, mint Mária-nénit, Magyarország ezoterikus nagyasszonyát és gondolatait jól ismeri az ezoterikus olvasóközönség, bátyjának életművét, amely pedig több mint 50 kötetre rúg, aligha.
Pedig húgával közös küldetésben jártak itt a Földön.
S míg Mária-néni képessé vált belesimulni és kivételesen hosszú ideíg viselni a téridő aranymetszeteként ezt a testi létformát, addig bátyja megmaradt transzdimenzionális lénynek lenni.
Az Alkonyi Bárka Misztériuma, avagy Wictor Charon kivételessége
A kérdés jogos, miért Istennő az Istennő, és miért nem
Teremtő, Isten, Anya?
Miért mondhatjuk, hogy az Istennőben van minden, azaz miért vagyunk Panentheaisták, ha egyszer nőről beszélünk?
És miért Istennő, miért nem Anat, Inanna, Déméter, Nuit vagy más név, amiként nevezzük Őt? A válaszok további kérdéseket fognak szülni, ami helyénvaló.
Legyetek kíváncsiak!
Miért Istennő az Istennő és miért nem inkább Isten?
Három okból választottuk az Istennő szót.
Mert a közvetlen, teljes tapasztalás kétséget sem hagyott felőle, hogy Istennő.
Mert az ősvallás letéteményeseiként a folytonosságot,kontinuitást jelentjük ki vele.
Mert világosan és tisztán meg akarjuk különböztetni az ábrahámita vallásoktól a sajátunkat.
Aktuális, mindennapos témával foglalkozom, bár nem új keletű ez a jelenség, sokan írtak is róla. Az energia-vámpírizmus ott van mindenhol, kapcsolatainkban, munkahelyünkön- figyelemfelkeltésnek szánom e sorokat.
Mit tennénk ha tudnánk, hogy egy bizonyos mennyiségű energiával születtünk le, ezen a Földön?
Engednénk, hogy csak úgy elillanjon?
Áldozatszerepben, tehetetlenül tündökölnénk?
Vagy megpróbálnánk tenni valamit?
Esetleg, megtanulnánk megőrizni?
rezgésszintünket emelni?
Dr. Bruce Goldberg szerint a társadalmunkat két negatív érzelem uralja, a félelem és a depresszió, és ezek tesznek érzékennyé bennünket a lelki támadásokra.
Sajnos a társadalom nem készít fel bennünket arra, hogy bizonyos tünetek mögött, metafizikai okokat keressünk.
Az átlag ember elutasítja, még a gondolatát is a lelki támadásnak, vagy energia-vámpírizmusnak, megbélyegezik, pszichikailag instabilnak titulálják azt, aki akárcsak lehetőségként kezeli ezt a problémát.
Hogyan ismerhetjük fel, hogyan védhetjük meg magunkat és mit tehetünk, hogy felismerjük forrását, energiahiányos állapotunknak, a pech sorozatainknak?
Ezzel az írással, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy rálátásunk legyen, bizonyos energetikai manipulációkra, tanuljuk megőrizni örökségünket, amivel leszülettünk, hogy kitudjunk teljesedni és vállalt feladatainkat véghez tudjuk vinni.
Társasági energiavámpírok, avagy kik és miért szívják le az energiádat
A totemek, vagy totemállatok az Ember egyik legkorábbi isten-élményeiből születtek – párhuzamosan a Nagy Istennő felismerésével. A Totem alapvetően annyit jelent: lélekős.
A vallástudomány totemizmusnak nevezi azt a világnézetet, amely szerint minden ember, minden család, klán és nép saját totemőssel bír.
A totemizmus azt jelenti, hogy mindenki rendelkezik egy spirituális állat-őssel
Rögtön az elején tisztázzunk egy gyakori félreértést: az állat-totemős nem azt jelentette a régiek szemében, hogy az egyes emberek vagy klánok farkasok, medvék vagy sólymok leszármazottai. A totemős volt: emberi.
A magyar nyelv olyan lényegi titkot hordoz magában, aminek kevesen vannak tudatában – de legalább sok tévhit kering a neten ezzel kapcsolatban.
A magyar nyelv szépséges szavait mostanában divat lett darabolni.
Valaki észrevette, hogy a szeretet és szerelem szavakat két értelmes szóra lehet bontani, és persze ez annyira örömmel tölt el sokakat, hogy automatikusan igaznak hiszik.
Pedig tévednek, mert éppen a lényeget nem veszik észre
A magyar nyelv titka ugyanis éppen nem abban rejlik, hogy az értelmes(nek tűnő) újabb szavakra lehet darabolni. Szer-etet: a szer, ami etet. Szer-elem: a szer, ami elem(i). Gyűl-ölet: ha felgyűlik a gyűlölet, akkor ölet. És így tovább.
A magyar nyelv lényege és titka a gyökrendszer, avagy miért hiba a szó dara bol ás
Mi a karma? Kauzalitás, azaz ok-okozat szanszkrit nyelven, nem pedig Gondviselés Isten nélkül.
A karma az indiai filozófia egyik alaptanítása, mely szerint cselekedeteink következményei kikerülhetetlen módon visszaszállnak fejünkre.
Jó és rossz cselekedeteink következményeképpen mindenki hordozza a maga karmáját, amely befolyásolja életeseményeit.
Az indiai felfogás szerint az ember egyéni cselekedetei határozzák meg hogy milyen sors vár rá, és a karma törvénye biztosítja, hogy végső soron mindenki azt kapja amit megérdemel.
Általános felfogás, hogy ha meghalunk is, a karmánk nem szűnik meg, hanem a meghalást követő köztes lét eseményeit és a következő megtestesülésünket is ez alakítja: hogy férfiként vagy nőként születek újjá, hogy milyen országban, milyen életkörülmények közé.
A karma törvénye szerint a Földön élő emberek közötti igazságtalanság és egyenlőtlenség valódi oka is, az emberek karmájában keresendő.
Ha valakit igazságtalanul ér bármilyen bántalmazás, korábbi adóságát törleszti ezzel.
Ez a felfogás nagyban segíti az életesemények derűlátó elfogadását, hiszen minden balsors csak közelebb visz a karmikus adósságok törlesztéséhez.
Végső soron pedig a szándékos jócselekedetek, és az odaadó szeretet gyakorlásán át, elegendő erény birtokában a karma kötőereje meggyengül, hogy sorsunkat beteljesítve egy magasabb világba távozzunk.