Skip to content

Okkult történelem

A dalai lámák intézménye és történetük

A dalai láma rangja és munkássága közismert. A nevét azonban valószínűleg jóval kevesebben tudják: Tendzin Gyáco. Szathmári Botond tanulmánya a dalai lámák történetét mutatja be.

“Minden vágyat beteljesítő
drágakőnél is értékesebb,
legmagasabbrendű célra törekvő tudattal
gondoljunk az összes érző lényre!”
(A tudat gyakorlatának nyolc verse)

Az európaiak szemében úgy tűnhet a dalai lámák intézménye, mintha az Tibet ősi hagyománya lenne, pedig nem így van.

A dalai lámák intézménye és történetük - Lhászai Potala palota
A dalai lámák intézménye és történetük – Lhászai Potala palota

Ahhoz képest, hogy a tibetiek honfoglalása és államalapítása jóval megelőzte a magyarokét és sok más európai nemzetét – hiszen a VII. század első felében zajlott – e cím 1578-as megjelenése későinek nevezhető.

Read More »A dalai lámák intézménye és történetük

Az Új Világrend és ami mögötte van

Az Új Világrend és ami mögötte van

Az Új Világrend, a New World Order, az Illuminátusok... sokat beszélnek róluk, de kevesen látnak a színfalak mögé.

Rögtön a legelején tisztázzuk: az illuminati mindössze annyit jelent, hogy “megvilágosodottak”.

Az Illuminátus Rend innen eredeztette a saját nevét, tehát magyarul ők voltak a Megvilágosodottak Rendje. Szerintük.

Az Új Világrend és ami mögötte van
Az Új Világrend és ami mögötte van

A Da Vinci kód után, Dan Brown újabb regényének filmadaptációja, az Angyalok és Démonok sokak figyelmét fordítja a titokzatos ismeretlenség homályába burkolódzó titkos társaságok felé.

Read More »Az Új Világrend és ami mögötte van

A tibeti phön (bön) hagyomány

Tibet ősi vallása, a bön megmaradt a rejtett völgyekben a buddhizmus térnyerése után is. Számtalan titkot őriz a mai napig. Szathmári Botond írása ezen titokzatos hagyományról szól.

“Tibetről a ráülepedett buddhizmust nem szükséges lekaparni; a réteg mint a por könnyen lefújható, s akkor az ember szemtől szembe áll azzal, ami Tibet mindig volt a buddhizmus előtt, sok ezer évig. Ez a Tibet röviden és egy szóval: a Bön.” (Hamvas Béla)

A tibeti phön /t: bon vagy bon-chos/ egy samanisztikus alapokon nyugvó, buddhista, hindú, perzsa és feltehetően keresztény elemeket is magába foglaló hitrendszer.

A tibeti phön (bön) hagyomány
A tibeti phön (bön) hagyomány

A phön szövegek tanulsága azt bizonyítja, hogy e vallás őshazája Tákhszikh ország /t: sTag-gzigs/, ami tibetiül Perzsiát jelenti.

Read More »A tibeti phön (bön) hagyomány

A buddhizmus hatása a görög filozófiára

Arról mindenki hallott, hogy az ókorban a hellenizált világ és India között aktív kereskedelmi kapcsolat élt. 
Arról viszont már kevesebben tudnak, hogy buddhista missziók és buddhista közösségek éltek a Közel-Keleten! Tarr Bence László cikke a buddhizmus és a görög filozófia kapcsolatáról szól.

Pürrhón és a Buddhizmus

“If we were trying to prove that Pyrrho was some kind
of Buddhist, we would be not far from achieving our goal.”

A fenti idézet Everard Flinthoff-tól származik [1], aki ‘Pürrhón and India’ című cikkében, azt kívánja bizonyítani, hogy ‘Pürrhón valamiféle buddhista volt’.

Ez véleményem szerint túlzás, bár kétségtelenül lehetetlen azokat az egyezéseket cáfolni, amiket tanulmányában felmutat.

A buddhizmus hatása a görög filozófiára
A buddhizmus hatása a görög filozófiára

Az alábbi elemzésben vizsgálat alá vetném mindazokat a hasonlóságokat, amelyeket saját vizsgálódásaim során találtam, s melyek egyértelműen kimutathatóak, kitérve a Flinthoff által is hozott példákra.

Read More »A buddhizmus hatása a görög filozófiára

A római kori óriás: egy "különleges" csontváz Róma közelében.

Valódi óriás csontvázát találták meg Rómában, csak sokáig hallgattak róla

Valóságos óriás csontvázát találták meg egy feltáráson az olaszországi Fidenében, még 1991-ben. 2012-ig azonban hallgattak róla.

A régészek számos olyan lelettel találkoznak, amelyek nem illenek bele az addigi történelembe.

Vannak, akik szerint ezeket eltitkolják, mások viszont tudják, hogy ilyenkor átírják a történelemkönyveket.

Valódi óriás csontvázát találták meg Rómában, csak hallgattak róla
Valódi óriás csontvázát találták meg Rómában, csak hallgattak róla

Ám ezek a frissítések, új elméletek és megközelítések ritkán jutnak el az átlagemberhez.

Akkor pláne nem, ha a magyar nyelven kívül mást nem hajlandó megtanulni, és kiváltképpen, ha utána sem jár a régészet aktuális eseményeinek.

Read More »Valódi óriás csontvázát találták meg Rómában, csak sokáig hallgattak róla

A Titok Társaságában - Titkos Társaságok

A Titok Társaságában – Titkos Társaságok

A titkos társaságokról rengeteg (tév)információ kering a köztudatban. Írásunkban eloszlatjuk a köd egy részét.

“Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?”

Jézus azt válaszolta: “Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.”

A zsidók ellene vetették: “Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?”

De ő saját teste templomáról beszélt.

/…/ sokan hittek benne, mert látták a csodákat,

amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat,

s nem szorult rá, hogy bárki is felvilágosítsa az emberről. Tudta, mi lakik az emberben.”

[János 2.18-25]

Titkos Társaság. Mikor ezt a szót halljuk, a legritkább esetben gondolunk, mondjuk a katonai belső elhárítás tagjaira, akik személyazonosságát valóban szigorú titokként őrzi a nemzetbiztonság.

Ez az elnevezés sokkal nagyobb titkot sejtet. Magát a TITKOT.

A Titok Társaságában - Titkos Társaságok
A Titok Társaságában – Titkos Társaságok

Kép forrása

Read More »A Titok Társaságában – Titkos Társaságok

Tudósok bebizonyították, hogy az inka legendák egy része igaz!

Tudósok bebizonyították, hogy az inka legendák egy része igaz!

Az inkák származásának titkait sokáig legendának tartották. Mint minden legenda, ez is igazságra épült, ám az évszázadok, évezredek során rárakódott rétegek elfedték a valóságot.

Közép-Amerikai tudósok most feltárták: mégis igazak ezek a legendák!

Tudósok bebizonyították, hogy az inka legendák egy része igaz!
Tudósok bebizonyították, hogy az inka legendák egy része igaz!

A hajdani inka uralkodók ma élő leszármazottainak genetikai vizsgálatával igazolták perui kutatók, hogy az amerikai kontinens legnagyobb prehispán civilizációjának eredetével kapcsolatos két legenda, amelyek közül az egyik a perui Puno megyében lévő Titicaca-tó környékét, a másik a perui Cuzcóban lévő Pacaritambo barlangot tartja az inkák származási helyének, igaz és kapcsolódik is egymáshoz.

Read More »Tudósok bebizonyították, hogy az inka legendák egy része igaz!

Péntek 13. eredete: a fekete macska, a Templomosok és Babilónia misztériumai

Péntek 13. sokak számára szerencsétlen nap. Mi utánajártunk a péntek 13. eredetének, és megdöbbentő, amit találtunk! 

Elöljáróban annyit közlünk, hogy nincs ok félni a fekete macskáktól - kivéve, ha egér vagy.

710 évvel ezelőtt, október 13-án, pénteken kezdődött Európa elárulása. Azt hiszed, péntek 13 valami babona? Nem az. Egy szörnyű tragédia emléknapja, amikor sötét erők léptek színre, hogy elárulják Európát.

A Péntek 13. eredete

Ejtsünk pár szót először péntek 13. eredetéről. A helyzet az, hogy nincs biztos forrásunk arra, mikor és miért kezdték szerencsétlennek tekinteni. Jézus halála, mint ok, először csak a 19. században bukkant fel, azaz még csak nem is középkori!

Az angol nyelvű források közül először Henry Sutherland Edwards említi meg, aki a Gioachino Rossini 1869-ben kiadott életrajzában említi meg, hogy Rossini a pénteket balszerencsés napnak tartotta, és ezért gyűlölte a tizenhármas számot is. Különösen szembeszökő, hogy éppen egy 13-ra eső, pénteki napon halt meg.

Péntek 13. eredete - a fekete macska és a templomos lovag
Péntek 13. eredete – a fekete macska és a templomos lovag
Read More »Péntek 13. eredete: a fekete macska, a Templomosok és Babilónia misztériumai
A szent Tavaszi napéjegyenlőség szakrális eredete

A szent Tavaszi napéjegyenlőség szakrális eredete

A tavaszi napéjegyenlőséget a téli napfordulóval egyetemben az őskor óta megünneplik. 

Ez volt egykoron a háromosztatú év első napja, a valódi újév, a megújulás, az új élet kezdete.

A húsvét ünnepe már évezredekkel Jézus születése előtt is létezett, Babilonban Istár ünnep volt a neve.

Istár, Astarte, Astoret ugyanannak az istennőnek más nevei. Különböző korszakokban és országokban imádták.

A szent Tavaszi napéjegyenlőség szakrális eredete
A szent Tavaszi napéjegyenlőség szakrális eredete

Read More »A szent Tavaszi napéjegyenlőség szakrális eredete

Sitchin és a nagy annunaki-szélhámosság

A nagy annunaki-szélhámosság

Az  "Annunakiról" rengeteget írtak már, főként reptiliánok, meg kabal, meg idegen megszállás és hasonló témákban. De hányan tudják, hogy mind egy hatalmas átverés áldozatai?

Igen, az egész átverés a hetvenes években kezdődött, amikor egy bizonyos Zacharia Sitchin kitalálta, hogyan gazdagodhat meg a hiszékeny emberekből.

A legelső, amit fontos tudnunk, hogy Zacharia Sitchin félrefordítása révén jelenik meg a reptilián-annunaki ősi rabszolgatartó faj tévképzete.

Mivel általa is hozzáférhető volt az eredeti felirat és a sumer szótár (bárki ellenőrizheti online: http://psd.museum.upenn.edu/epsd1/index.html), vagy lusta volt pontosan megnézni, vagy – ami az egész szenzációhajhász könyvei alapján vélelmezhető – egyszerűen szándékosan hamisította meg.

Sitchin és a nagy annunaki-szélhámosság
Sitchin és a nagy annunaki-szélhámosság

Kép forrása: disclose.tv

Pénz, hírnév, figyelemfelkeltés vagy átverés szándékával – ezt nem lehet pontosan tudni.

Read More »A nagy annunaki-szélhámosság

Index