Skip to content

Spiritan

Munka az angyalokkal, avagy bepillantás az angyalmágiába

Az angyalokkal való munka többféle spirituális útnak is része, bár nem mindegyiken hívják ezeket az égi lényeket angyalnak.

Az ősidőkben még szellemi segítőknek tartották, később isteni követeknek vagy kisebb isteneknek. Ám mindenkor jelen volt az igény a közös munkára az angyalokkal.

Mik az angyalok a különböző vallásokban?

Az angyalok isteni, égi lények, akikről úgy tartják, hogy hírvivőként és közvetítőként szolgálnak az isteni birodalom és a fizikai világ között. Az angyalokat számos különböző vallás említi, és szerepük és jelentőségük a különböző hagyományokban eltérő.

Az ábrahámi hagyományokban, a judaizmusban, a kereszténységben és az iszlámban az angyalokat általában hatalmas, jóindulatú lényeknek tekintik, akik Isten hírnökeiként és Isten akaratának közvetítőiként szolgálnak.

Angyalok a Bibliában

A héber Bibliában az angyalokat sokszor említik, és gyakran úgy írják le őket, mint akik álmokban és látomásokban jelennek meg az embereknek, üzeneteket közvetítenek Istentől, és más fontos feladatokat látnak el.

Az Újszövetségben szintén gyakran említik az angyalokat, és gyakran úgy ábrázolják őket, mint akik azért jelennek meg az embereknek, hogy útmutatást, védelmet és támogatást nyújtsanak. Az iszlámban az angyalokat a Korán is említi, és hatalmas, isteni lényeknek tekintik őket, akik közvetítőként szolgálnak Isten és az emberiség között.

Munka az angyalokkal, avagy bepillantás az angyalmágiába
Munka az angyalokkal, avagy bepillantás az angyalmágiába

Read More »Munka az angyalokkal, avagy bepillantás az angyalmágiába

Az Őszi évszak arkangyalai - az évszakok arkangyalai 4.

Az Őszi évszak arkangyalai – az évszakok arkangyalai 4.

Ősszel, amikor a természet energiái lassan visszavonulnak, három arkangyal különleges védelmet és útmutatást nyújt számunkra, akik a Mérleg, a Skorpió, és a Nyilas csillagjegyek energiáit hordozzák.
Az ezoterikus gondolkodás szerint minden évszakhoz hozzárendelődnek bizonyos arkangyalok és mágikus erők.

Haniel arkangyal (Mérleg): Haniel az isteni kegyelem és egyensúly arkangyala, aki segít visszatalálni a belső harmóniához. A Mérleg jegyéhez kapcsolódva Haniel támogatja az érzelmi egyensúly megteremtését és a szellemi képességek kibontakoztatását, különösen a női energiákat érintve. Segítségül hívhatjuk őt, ha a belső békénk és a kapcsolataink harmóniája meginogna​(WILLOW SOUL)​(Sun Signs).

Rafael arkangyal (Skorpió): Rafael a gyógyítás és a spirituális átalakulás arkangyala, aki a Skorpióhoz kötődik. Az átváltozás és a regeneráció erejét adja át mindazoknak, akik belépnek a mély érzelmi és spirituális utazásokba. Ő az, aki a testi-lelki gyógyulás útján vezet, és segít feldolgozni a múlt sebeit​(WILLOW SOUL)​(The Minds Journal).

Zadkiel arkangyal (Nyilas): Zadkiel, az irgalom és megbocsátás angyala, a Nyilas jegy védelmezője. Az ő támogatásával megértést és együttérzést nyerhetünk, segítve, hogy elengedjük a negatív érzelmeket, és felemelkedjünk a spirituális növekedés felé. Zadkiel energiája különösen azoknak segít, akik keresik az igazságot és a bölcsességet​(WILLOW SOUL)​(Padre).

Ezek az arkangyalok mindig készen állnak, hogy segítsenek az őszi időszak kihívásai során, és támogassanak a spirituális utunkon.

Öt részes cikksorozatunk negyedik írásában az őszi időszak arkangyalaival ismerkedhetsz meg. Előző cikkünket itt olvashatod el.

Ősszel, a Mérleg, a Skorpió, és a Nyilas csillagjegyéhez tartozó arkangyalok – Haniel, Rafael, Zadkiel – vigyáznak ránk, tőlük kérhetünk segítséget.

Az Őszi évszak arkangyalai - az évszakok arkangyalai 4.
Évszakok arkangyalai 4. Az Ősz arkangyalai

Read More »Az Őszi évszak arkangyalai – az évszakok arkangyalai 4.

Miért szeretjük az ezüst ékszereket?

Miért szeretjük az ezüst ékszereket?

Ha van valami, ami soha nem megy ki a divatból, az minőségi ékszer. A minőségi ékszerek pedig jó minőségű fémből készülnek, mint amilyen például az arany és az ezüst. Az arany, mint a legértékesebb nemesfém, adja magát ékszerkészítésre, sokan azonban nem az aranyat, hanem az ezüstöt részesítik előnyben. Ennek oka lehet, hogy az ezüst lényegesen olcsóbb, ezért szélesebb réteg számára elérhető, de amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a hagyományos sárga arany sokaknak egyszerűen nem tetszik. Az ezüstöt ilyen szempontból ugyanakkor nem éri kritika.

Miért szeretjük az ezüst ékszereket?
Miért szeretjük az ezüst ékszereket?

Read More »Miért szeretjük az ezüst ékszereket?

Létezhet harmonikus kapcsolat vallás és spiritualitás között?

Vallás és spiritualitás egymás szövetségesei, nem pedig ellenségei. Spiritualitás és vallás éppen úgy igényli egymást, ahogy egy folyó is csak meder és víz együttes megléte által létezik.
Mégis akadnak a modern exoteria követői között, akik erősen vallásellenesek, átvéve az ateista-materialista mozgalom hazug dogmáit. Holott vallás hamarabb létezett, mint művészet vagy kultúra. Hetvenezer éves a legősibb ismert szentély és huszonnyolcezer éves a legősibb ismert barlangrajz. Több mint negyvenezer évvel idősebb a vallás. A vallás nem a kereszténységet jelenti, pláne nem a keresztény egyházakat. A vallásellenes hangok forrásai mindig nihilista erők. A vallás ugyanis az az alapvető értelmezési keretrendszer, társadalmi igazodási pontok hálózata (szocio-inercia-rendszer), amely már az első barlangrajzok előtt megjelent. Nézzük most meg, mi is a vallás, az egyház, a spiritualitás és lehetséges-e szövetség vallás és spiritualitás között? Kezdjük a vallás szó értelmének meghatározásával.

Honnan származik a vallás szó?

A magyar vallás szó annyiban félrevezető, ha kiindulási alapként tekintesz rá, hogy ez már egy származtatott szó, nem pedig saját nyelvi alkotás. Egy latin szó, a confessio (megvallás) fordításából képzett fogalom. A vallás nagyon is kézzelfogható dolgokon, ha úgy tetszik, bizonyítékokon alapul – a „megvallani” lényege nem az, hogy valami bizonyítatlanban hiszel. Magyarul ezért némileg mást is jelent, mint a religio-ból származó religion. A religio ugyanis a latin religare „elköteleződni” változata, mint „kötelék isten és ember között”. A türk nyelvekben ‘din’ és ennek változatai bírnak vallás jelentéssel, amit az arabból vettek át, ami viszont egy közös sémi alapszóból (*dVn-) ered és leginkább „kötelesség az égiek felé”-ként fordítható (habár a szó alapjelentése: kötelezettség, felvállalt feladat).
Mi a vallás? Vallás és spiritualitás egymás kiegészítői és szövetségesei
Mi a vallás? Vallás és spiritualitás egymás kiegészítői és szövetségesei. Kép: pexels
Read More »Létezhet harmonikus kapcsolat vallás és spiritualitás között?

Mi a vallás? Vallás és spiritualitás egymás kiegészítői és szövetségesei

Vallás és spiritualitás egymás szövetségesei, nem pedig ellenségei. Spiritualitás és vallás éppen úgy igényli egymást, ahogy egy folyó is csak meder és víz együttes megléte által létezik.

Mégis akadnak a modern exoteria követői között, akik erősen vallásellenesek, átvéve az ateista-materialista mozgalom hazug dogmáit.

Holott vallás hamarabb létezett, mint művészet vagy kultúra. Hetvenezer éves a legősibb ismert szentély és huszonnyolcezer éves a legősibb ismert barlangrajz. Több mint negyvenezer évvel idősebb a vallás.
A vallás nem a kereszténységet jelenti, pláne nem a keresztény egyházakat. A vallásellenes hangok forrásai mindig nihilista erők. A vallás ugyanis az az alapvető értelmezési keretrendszer, társadalmi igazodási pontok hálózata (szocio-inercia-rendszer), amely már az első barlangrajzok előtt megjelent.

Nézzük most meg, mi is a vallás, az egyház, a spiritualitás és lehetséges-e szövetség vallás és spiritualitás között? Kezdjük a vallás szó értelmének meghatározásával.

Honnan származik a vallás szó?

A magyar vallás szó annyiban félrevezető, ha kiindulási alapként tekintesz rá, hogy ez már egy származtatott szó, nem pedig saját nyelvi alkotás. Egy latin szó, a confessio (megvallás) fordításából képzett fogalom.

A vallás nagyon is kézzelfogható dolgokon, ha úgy tetszik, bizonyítékokon alapul – a „megvallani” lényege nem az, hogy valami bizonyítatlanban hiszel. Magyarul ezért némileg mást is jelent, mint a religio-ból származó religion.

A religio ugyanis a latin religare „elköteleződni” változata, mint „kötelék isten és ember között”.

A türk nyelvekben ‘din’ és ennek változatai bírnak vallás jelentéssel, amit az arabból vettek át, ami viszont egy közös sémi alapszóból (*dVn-) ered és leginkább „kötelesség az égiek felé”-ként fordítható (habár a szó alapjelentése: kötelezettség, felvállalt feladat).

Mi a vallás? Vallás és spiritualitás egymás kiegészítői és szövetségesei
Mi a vallás? Vallás és spiritualitás egymás kiegészítői és szövetségesei. Kép: pexels
Read More »Mi a vallás? Vallás és spiritualitás egymás kiegészítői és szövetségesei

Telihold, beteljesülés és elengedés, Aratási Telihold szeptemberben

A szeptemberi Teliholdat az Elengedés és a Fény uralkodó hatása határozza meg. Több mint kilenc hónap telt el az évből. Az őszi napéjegyenlőség előtti telihold még kicsit meghosszabbítja a rövidülő napokat. A nyárnak lassan búcsút intünk, az ősz már megérkezett.

A mostani szeptemberi Telihold, mint minden telihold, egyszersmind a beteljesülés – és az elengedés időszaka is.

A szeptemberi Telihold pontos ideje Közép-Európai idő szerint 2022. szeptember 10. 11:58

A Telihold mindig a beteljesülés időszaka

Ahhoz pedig, hogy jövőre is tudd, mikor lesznek a Teliholdak, Újholdak és jeles napok, készítettünk egy 2022-es holdnaptárat Neked.

Mitől különleges a telihold spirituális értelemben?

Akár elfogadjuk a Hold ezoterikus-spirituális (okkult) szerepét, akár nem, akár hiszünk az asztrológia valamely iskolájában, akár nem, a Hold mindenképpen hatással van az életünkre.

Telihold, beteljesülés és elengedés, Aratási Telihold szeptemberben. Kép forrása: yahoo.com
Telihold, beteljesülés és elengedés, Aratási Telihold szeptemberben. Kép forrása: yahoo.com

Read More »Telihold, beteljesülés és elengedés, Aratási Telihold szeptemberben

Index